Ilyet Magyarországon még soha senki nem csinált!

Az egész úgy kezdődött, hogy Liza kitalálta mi lenne ha idén nem hirdetnénk, hanem reklámok helyett mindenkinek adnánk egy pizzát aki szétnéz az www.Kajcsi.hu -n!
Tehát gondoltunk egy merészet és úgy döntöttünk aki kéri az kap tőlünk egy pizzát a kedvenc helyéről!*

A játékban a következőképpen tudsz résztvenni (olvasd el figyelmesen!):

Jelezd a részvételi szándékodat a www.kajcsi.hu főoldalán Nyerő Kajcsi rovatban és a regisztrációdtól figyeld az oldalon hátha aznap te kerültél sorra.

Mivel ez az egyetlen játék ahol nem csinálsz magadnak konkurenciát ha tudnak róla a haverok, legyél jóarc és szólj nekik az ingyenpizzájukról! :)

FONTOS!
A Regisztrációdtól számítva mindennap részt veszel a sorsoláson amelyet 11óra 50 perckor tartunk. 2011. december 18-ig mindenkit ki fogunk húzni nyertesnek aki a játékban részt vesz! Ha a saját nevedet és irányítószámodat látod az aznapi nyertesek között akkor 12:30-ig kell jelentkezned a nyereményedért a Nyerő Kajcsi rovatban!!! Ha kicsúszol az időből akkor sajnos nem tudjuk odaadni az ajándékodat!

*Csak abból az étteremből kérheted akik rajtunk keresztül házhozszállítanak.

 Új év, egyszerűbb és áttekinthetőbb ételválasztás a www.kajcsi.hu -n!

 Az oldalon folyamatosan bővül a jobbnál jobb szolgáltatások tárháza. Az egyik, amiről talán már tettem említést, és amin nagyon sokat dolgoztunk, hogy megvalósuljon és hogy tökéletes formájában jelenjen meg a honlapon. Ez nem más mint Kajcsi TV! Eszti fejéből pattant ki az ötlet, aminek az volt a lényege, hogy bemutassuk 3-4 perces videók által azokat az éttermeket, ahonnan házhoz szállítják a „kajcsit” a megrendelőknek. Azt szerettük volna, hogy mindenki láthassa azt a helyet ahonnan az ételeket kapja, továbbá azt is, hogy ott milyen a konyha, a kiszolgálás, a hangulat, az éppen aktuális étel és italkülönlegességek, a vendégkör, és egyáltalán az egész miliő. Riportokat készítettünk a személyzettel, a helyek tulajdonosaival és az oda látogató vendégekkel, így teljes képet kaphatnak a nézők az adott éttermekről, és reméljük kedvet is ahhoz, hogy személyesen ellátogassanak a helyszínre.  

 Nagyban folynak a tárgyalások az éttermekkel ki kerüljön fel hozzánk. Szeretem ezt a munkafolyamatot, szeretek új embereket megismerni, hiába a vendéglátásban eltöltött sok-sok év, még mindig megdobogtatja a szívemet, ha egy étterem backstage-ébe bepillantást nyerhetek.

 A végighajtott hét után, egyhangúan úgy éreztük, kijár nekünk a lazítás. Így a 3 grácia, Mira, Eszter és én nyakunkba vettük a várost,mindenki kicsípte magát, és hova máshova mehettünk volna, mint Mira kedvenc olasz éttermébe, ahol csodák csodájára összefutottunk Paoloval is, aki már egy ideje dobogtatta drága üzlettársam szívét. Miután jól bevacsoráztunk, elindultunk valami kulturáltabb nem túl dübörgős, iszogatós helyet keresni, hát ilyen hely nincs! Vagy kocsma, vagy ordít a zene, de nekünk most valahogy nem beszélgetni volt kedvünk, hanem inkább inni, táncolni, pörgöni, úgyhogy szemet hunytunk a budapesti szórakozóhelyek felett, és megadtuk magunkat...

Mondanom sem kell, az est további részében Paolo is velünk tartott és annak ellenére, hogy megbeszéltük, ez egy csajos este lesz, valahogy nem volt kedvem emiatt megsértődni Mirára, mert olyan önfeledt vigyor ült ki az arcára, mintha ruhafogas akadt volna a szájába, amit egészen hajnali négyig, az elválás pillanatáig „ki sem vett” a szájából. Jó volt látni, és nem mellesleg Paolo irtó jó fej, olyan igazi olaszos pasi, aki magával ragadó és emellett még vicces is. 

 Hosszú volt a nyár, és nagy volt a hajtás. Most is az, de munkánk gyümölcse beérni látszik, és ez minden kockázatot és feszkót megért. Szerettük volna, ha mindenki végigkövetheti, hogyan is jött létre a Kajcsi, hiszen nekünk ez a büszkeségünk, nagyon sok munkánk volt vele, és nem kicsit kalandos az út, egészen a megvalósulásig. Most már ebben a fázisban persze nem csak rajtunk múlik a siker, de azon dolgozunk folyamatosan, hogy mi a maximumot hozzuk ki magunkból. Az sem egy utolsó szempont, hogy Mirus, Eszti és én, nagyon élvezzük minden fázisát a munkafolyamatnak, szóval részünkről hatalmas és azt hiszem tartós a lelkesedés! :)

 Persze vannak akik a háttérben végeznek borzasztóan fontos munkafolyamatokat, nélkülük nem is működhetne ez az egész, hiszen annak ellenére, hogy virágkorát élik a férfiszerepekben tetszelgő nők, van amihez az erősebbik nem jobban ért, el kell ismerni :) Például van nekünk egy rendszergazdánk, aki a szíve lelke mindennek, nélküle szerintem minden borulna, ő Imi, aki a hirdetésünkre jelentkezett, hála a jó égnek. Nem sokkal idősebb nálunk, és az volt benne a szimpatikus, hogy nincs elszállva, annak ellenére, hogy teljes tudatában van a képességeinek, nem zavarja, hogy mi ehhez nem nagyon, sőt egyáltalán nem értünk..Rengeteg embert interjúztattunk, mégis ő volt az egyetlen aki a sok jelentkező közül képes volt a mi nyelvünkre lefordítani, hogy mit is csinál, hogyan is csinálja, és ami a legjobb benne, hogy ő is érti ha nekünk van gondunk, akármennyire is nem beszéljük a „szaknyelvet” …:) Úgyhogy Imi egy kincs!! Tényleg..öröm vele együtt dolgozni!

   Munka! Munka! Munka! Annyira felpörögtem, hogy magam is meglepődöm, de miért is ne lenne rá okom? A reggeli narancslémet kortyolgatva leellenőriztem virtuális postámat, gondoltam belenézek a melóba is :) Jó nézni a honlapot, bár állandóan találok apró dolgokat amin változtatnék, és tudom, tudom nem szabad mindenbe belekötni, de azért én finomítgatnék mindig :)  Nem is ez a lényeg, mindent összevetve azért jócskán jutott a sikerélményből eddig, néha már szinte rutinszerűen várom, mikor adja meg valami magát, mert gyanúsan jól mennek a dolgok :) Végül kritikus tekintetem megakadt a facebook számlálón és még nagyobb löketet adott a munkakedvemnek a tény, hogy  a kajcsi-csapat  már jócskán túllépte az 500 főt, nem is figyeltem a napokban, de ez nagyon feldobott :) Ha már ott is ennyien megkeresték, az elég bíztató!! Azért találtuk ki az egészet, mert ugye mégiscsak közösség, meg az evésnek megvan az a velejárója is hogy összehozza az embereket, végül is étterembe is (jobb esetben) minimum ketten mennek kajálni, úgyhogy gondoltuk kreálunk egy virtuális beszélgető felületet, és valóban nem gondoltam hogy „hirtelen” ennyien csatlakoznak majd. Az evés ideális esetben több összetevős folyamat, jó ha van kivel megosztani a betevőt még ha csak így virtuálisan is :) Persze nem utolsó sorban reklámnak nagyon jó, mindenki egyöntetűen díjazta az ötletet és tényleg bejött ezek szerint, bár telhetetlen vagyok és mindig mindenből többet akarok, de ez valóban nem kis teljesítmény ennyi idő alatt, úgyhogy gondolatban meg is veregettem a vállunkat :) Jó kis csapat vagyunk! A menő manós nehézségek után ez kifejezetten jól esett.. Nagyon hazavágott, hogy nem kizárólagosan nálunk van ilyen grafika, de nem baj,  nem lehet minden tökéletes! Alapvetően teljesen meg vagyok elégedve magunkkal! :)

  Végre egy kicsit nyugisabb nap. Jóleső érzés, mikor egy végigrohangált hét után csak felkelsz reggel, és a miután leellenőrizted és megállapítottad, hogy minden rendben  megy  maga útján, elnyúlsz egy bögre kávéval a kezedben, és elkezded élvezni a jól megérdemelt semmittevést. Miközben rendeltem a saját ebédemet, a saját honlapomról, eszembe jutott, hogy nem is olyan rég milyen kezdetleges volt ez a kiszállítósdi, aztán még észbe sem kaptunk, és már túljutottunk a tesztfázison, és mi hárman, csillogó szemekkel ültünk a kanapén, és ünnepélyesen leadtuk első rendelésünket. :)

… Olyan hamar eltelt ez a nyár is, hogy észre sem vettem, hogy már lassan a télikabátomat kell reggelente felvennem, hogy ne fagyjak meg. Sokminden történt, pörögnek az események,elég távolinak tűnik a felszolgálás, meg az állandó jópofizás. Egyre jobban örülök neki, hogy belevágtunk ebbe az egész éttermesdibe, nagyon élvezem, és sokkal flottabul megy mint amire számítottam, egészen összeállt már a csapat. Már Eszter is megszokta a reklámarcoskodást, és nem utolsó sorban, nagyon jók a képek, szóval minden happy, leszámítva persze, hogy egész nyáron egy percet nem lazultam, úgy igazán.

Volt „nyaralás” is, de mondjuk én azt nem nevezném annyira annak, amikor a szüleid nyaralójában, a szüleiddel töltesz el majdnem egy egész hetet … Pfff … Nem baj, kárpótolt érte a balatoni táj, meg a jó kis esti borozások! Misi persze állandóan a haverokkal lóg, lassan kezdem úgy érezni magam, mint a menő szinglik, akiknek annyi dolga van, hogy már az sem érdekli őket, hogyha a pasijuk nem ér rá … Szép remények, nem baj, nagyon izgalmasnak tűnik az elkövetkezendő időszak, valami úgyis lesz, most is egy új szolgáltatáson dolgozom,ami még nincs kész, de már nem várat sokat magára. De erről majd később bővebben …

 A Paolon való elmélkedésem egyenes út volt ahhoz, hogy végiggondoljam, hogy mennyi minden történt velem, illetve velünk az elmúlt pár hónapban. Hihetetlen. Annyi minden történt már idén, mint az előző 4 évben összesen sem. Pár hónapja még egy étteremben gályáztunk mind a hárman a csajokkal, és vártuk, hogy történjen velünk valami csoda. Nyuszik voltunk a magunk nemében, és tényleg azt vártuk, hogy majd történik velünk valami... csak úgy. Aztán Liza megtörte ezt, amikor felmondott és elment turnézni. Azt hiszem tényleg az ő búcsúbulija volt a sorsfordító. Akkor jött az ötlet, hogy kéne valami ehhez hasonló kis vállalkozás nekünk. Liza akkor találkozott Misivel, én meg összefutottam Zsoltival. Te jó ég, mennyi minden történt azóta. Liza turnéja, aztán a felmondásom, az egyetem, Eszti felmondása. Elkezdtünk foglalkozni a vállalkozással és bár hol vagyunk még a profi üzletasszonyoktól, de ahhoz képet, hogy hogy indultunk már jók vagyunk. Eszti bevállalta, hogy a cég arca lesz, Lizus a kreativitásával nyűgözött le mindenkit, én meg a tárgyaló képességemet használtam ki. A Kajcsi.hu is alakul, lassan indítható a próba verzió és egyre folynak a tárgyalások az éttermekkel és kifőzdékkel. A fotók is kész lesznek napokon belül Esztiről, egy szó mint száz, az elmúlt pár hónapban tényleg többet haladt az életem, mint előtte évekig. Úgy érzem minden rendben és halad az életem előre, csak épp senki nincs mellettem. És nemsoká' jön a vizsgaidőszak, mint mindig a legjobbkor... amikor épp megszületik a cég. 

 A következő napokban folytattuk a jövés-menést, kajálós helyek között. Egyszerűen muszáj volt, mert bár jól haladunk, még mindig lassan, ahhoz képest, hogy lassan be akartuk indítani a céget. Laci szólt, hogy lassan kész a weblap próba verziója, a baj csak ott volt, hogy a Liza manója, aminek a melójával vért izzadt napokig nem volt oké a weblapra. Át kellett az egészet dolgozni, én alig értem, hogy miért, mert nem vagyok túl nagy spíler az ilyen dolgokban, de Lizát a sírógörcs kerülgette, amikor ez kiderült. Aztán persze az éttermekben is belebotlottunk egy-két baromba. Az egyik helyen egy gusztustalan, szinte már hömpölyögve közlekedő szőrös, büdös és izzadt zsírpaca, semmi mással nem tudott foglalkozni csak azzal, hogy akkor hogyan is kellene előadnia magát, hogy engem és Lizát egyszerre fektessen végig az asztalán. Undorító volt, már maga ahogy előadta, hogy ő mekkora ász, plusz tényleg már-már folyt a nyála is, úgyhogy Lizussal émelyegve de elrohantunk, mielőtt ki nem tört volna belőlem az üvöltés. Aztán másnap egy indiai helyen voltunk. Az előző indiai étteremben nagyon jól összehaverkodtunk a tulajjal és az üzletvezetővel. Komolyan ők voltak hálásak, hogy megkerestük őket, és nem hagyjuk ki a kifőzdéjüket egy ilyen lehetőségből. Most meg megtaláltuk a másik végletet. A pacák és a fia már félig magyarul félig angolul megfűszerezve valami ismeretlen nyelvvel arról beszéltek mennyit kapnának értünk „otthon”. A több napos „kajatortúra” után már olyan szinten voltam dühös és fáradt az ilyen szövegek miatt, hogy előjött belőlem a mérhetetlen cinizmus, kiosztottam őket és eljöttünk. Este kimerülve dőltem el a Tv előtt. Csak bámultam magam elé, és nem tudtam mi zavar. Haladnak a dolgaim, ha a manós dolgot is helyre tudja hozni Tamás és Laci, akkor lassan beindul a próbaverzió. Agyaltam és tisztogattam a gondolataim. Aztán derült égből ismertem fel az érzést, ami igazán zavar... Paolo....napok  óta nem is hallottam róla.

 Lizával megbeszéltük, hogyha már végre kimozdul kicsit a gépe elől, hiszen kész a manó, akkor tekergünk is kicsit a városban délelőtt. Eleve sok mindent el kellett még intézni, vásárolni, meg tenni venni a cég indításával kapcsolatban, és most Eszti volt az, aki pihent kicsit. Beszéltünk róla, hogy ha elintéztük a teendőket akkor nyakunkba vesszük a várost, és sorra járunk párat azok közül a helyek közül, amiket szeretnénk megcsípni. A baj éppen csak ott volt, hogy a reggelink Paoloval elhúzódott, így késve értem oda a megbeszélt helyre. Liza így is nagy szemeket meresztett, hogy miért vagyok fényes délelőtt egy abszolút randifeelinges cuccban. Az arcomra meg ki volt írva, hogy nem sokat aludtam az éjjel, úgyhogy végül én hazajöttem összeszedni magam Liza meg elindult intézkedni. Olyan 11 körül sikerült beérnem, de akkor már majd' megőrült a kíváncsiságtól. Persze mikor meséltem, hogy kinél voltam és mi volt, rögtön előbújt belőle az üzletasszony. „És a cégről beszéltél neki” Mondom persze. „Az király akkor visszük a szerződést?” :)) Eszméletlenül kacagtam rajta. Mondtam neki, hogy csak amiatt jött szóba a mi kis vállalkozásunk, mert meséltem neki, hogy mi van velem, de nem beszéltünk arról, hogy üzletet kéne kötni. Liza persze ütötte a vasat, hogy pedig fel kéne nála hozni. Hát nem tudom. Elég cink lenne ez így... Mindegy is, elindultunk „eladni magunkat” jobban mondva a céget. Rájöttünk, hogy kettőnknek olyan nagy sikerünk van együtt, hogy hihetetlen. Ha Esztit is visszük magunkkal, nincs olyan, akitől ne húznánk ki azt a megállapodást, amit szeretnénk. Na jó persze ez jól hangzik, de azért nem pont így van. Minden esetre tényleg sikerült, egy-két jó megállapodást kötni. Tele van egy ilyen nap vicces pillanatokkal. Ez egyik helyen az üzletvezető mondta, hogy nem vele kéne beszélni, hanem a tulajjal. Diktálta a nevét, mondja Richárd. „CH”-val mint malaCHús.... uhhhhhhhhh :)))))

 … hazamentem, megfürödtem, kicsíptem magam és megcéloztam a kedvenc olasz éttermemet. Imádom az olasz konyhát, meg mindent ami olasz. Az ottani üzletvezetőről nem is beszélve … :) ismerem már egy ideje, még a négy évvel ezelőtti VB döntőn őrjöngtünk egymás mellett egy lelátón, bámulva a kivetítőt. Ha eddig nem említettem volna szeretem a focit, az olasz focinak meg egyenesen rabja vagyok. Hogy miért? Fogalmam sincs ez így jött. Szóval Paoloval ott ismerkedtünk meg miután véget ért a meccs és nyert az olasz válogatott, szinte önkívületben ölelgettük ott egymást ismeretlenül. Persze akkor is barátnőkkel voltam, még az egyetemről, ő sem volt egyedül, hát együtt ünnepeltünk aznap este. Mesélte, hogy pár éve jött el Magyarországra, mert volt egy magyar szerelme, de elhagyta őt mert jött neki valami másik pasi, de Paolo idő közben annyira megszerette Budapestet, hogy egy pénzes olasz ismerősét megfűzte, hogy szálljon be vele egy üzletbe és nyissanak itt éttermet. Szóval ez a kis történetünk Paoloval. Azóta persze nem egyszer és nem kétszer találkoztunk, volt hogy meccset néztünk együtt, volt hogy a csajokkal mentünk el hozzá vacsizni az étterembe,sőt volt hogy együtt buliztunk. Nem lehetett nem észre venni a szikrát, de nem volt köztünk semmi. Aztán úgy fél éve felhívott, hogy vacsizhatnánk együtt de a lakásán. Valahogy akkor nekem nem fért ez bele, fene sem tudja már miért, de nemrég összefutottunk bevásárlás közben és mondta, hogy igazán benézhetnék majd az étterembe. Miután egész nap étteremből étterembe jártam úgy gondoltam lazításnak jó lesz, ha megyek de nem tárgyalni, hanem egy régi jó baráthoz.... pechemre, Paolo jobban nézett ki mint valaha. Ráadásul csillogtak azok a szép szemei, ahogy meglátott. Sokáig beszélgettünk 1-2 pohár bor mellett aztán most mégiscsak nála vacsoráztam.... és reggeliztem....

 Eljött az én időm. A csajok egyöntetűen megszavazták, hogy én leszek a tárgyalófél a csapatban, ha már a domaint is megszereztem. Persze azért ez nem pont így van, mert Eszti is elkezdi járni a célpontokat és Liza is ha már tényleg befejezni a manónkat. Én felbátorodva a múltkori sikeremtől a kedvenc mexicói éttermemet vettem célba. Mire lemagyaráztam mit akarok.... én nagyon éreztem, hogy először adom elő magam és a céget, remélem, hogy a tulaj nem annyira, akadékoskodott egy sort, aztán kíváncsi lett, aztán felcsillant a szeme. Igaz, hogy egy órán keresztül dumáltunk, de végül pacsi lett belőle. Komolyan rendesen lefőttem mire vége lett a „megbeszélésnek” Már kedvem sem volt ott enni, pedig ott mindig telezabálom magam. Gondolom majd belejövök. Összeszedtem magam és irány egy másik étterem. Itt sajnos az illetékes nem volt benn, úgyhogy vissza kell majd mennem még tárgyalni is, de már egész ügyesen vázoltam, hogy mégis mit szeretnék. Eszti közben felhívott, hogy neki is sikerült nyélbe ütnie egy megállapodást, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy veszünk egy nagy tábla csokit és felvidítjuk Lizát, hátha kész lett a manóval. Utóbbiban nem is csalódtunk, de legnagyobb meglepetésünkre egy magára kapott L-es pólóban és kusza hajjal nyitott ajtót, meglepett arccal és kaján vigyorral a fején. Annyira vicces volt a jelenet, hogy azt még kommentálni sem tudunk. Esztivel egymásra néztünk aztán Lizára, elkezdünk mind a hárman nevetni, aztán Esztivel sarkon fordultunk és eljöttünk. Csajosom este hívott fel minket, hogy ugyan nézzük már el neki, hogy nem hívott be minket, de éppen nagy kibékülésben voltak Misivel.... :) Mondta, hogy elkészült végre a manó, és megnézhetjük ha gondoljuk. De nekem az igazat megvallva egészen más terveim voltak aznap estére...

 Másnap felmentem Esztihez, mert mennünk kellett az újabb fotózásra, és a Liza által beszervezett srácot ott találtam Lacival gőzerővel a programon ügyködni. Na ezt már szeretem. Nagyjából vázoltam, hogy mit hogy gondolok, színek, képek stb, de még nem járt ott a dolog. Mondták a fiúk, hogy hagyjuk őket inkább dolgozni, úgyhogy Esztivel el is jöttünk és irány a stúdió. Meg kell vallanom jobb volt a hangulat, hogy ezúttal csak mi csajok voltunk. Rengeteget bohóckodtunk. Kár, hogy Liza nem volt velünk. Csináltunk pár közös képet is Esztivel persze ezeket már tényleg csak a vicc kedvéért, de amit az oldalra szánunk szenzációsak lettek. Felülmúlta az eddigieket, úgyhogy Orsi barátnőm, most is alaposan kitett magáért, sokra viszi még ez a csaj. Esztin láttam, hogy elfáradt, és gondoltam Liza agyát is leszívta menő manó, ha egész nap vele kínlódott, úgyhogy elhatároztam összeütök valami vacsit és most tartsunk egy olyan estét kivételesen, ahol csak az első fél óra szólhat a melóról a többiben meg kicsit arról mint régen: Mi van velünk. 

Tündivel sikerült összehozni a találkát még otthon, hétfőn délelőtt, és elvállalta a könyvelésünket, úgyhogy egy gonddal kevesebb. Ennél jobban nem is járhattunk volna. Alakul minden úgy érzem. Mire visszaértem Pestre kedden délben csupa jó hír várt. Lizus eszméletlen sokat haladt a hétvégén menő manóval, úgyhogy már majdnem kész. Találkozott a sráccal aki a weblap készítésben a segítségünkre lehet, plusz Laci, Eszti barátja is lendületbe jött, úgyhogy felgyorsultak az események. Először egy próbaverziót fogunk beüzemelni, és tesztelgetjük, hogy hogy mennek rajta a dolgok. Elkezdtem én is kreatívkodni és megtervezni, hogy mi és hol legyen a lapon, plusz ami a lényeg, milyen kajaképek, meg színek legyenek az oldalon, mert nagyon nem mindegy, hogy az éhes szem mit lát. Ha már képek, Orsival is összefutottam ma, és ideadta a kész képeket. Gyönyörű lett rajtuk Esztim, el vagyok tőle ájulva. Viszont Orsinak támadta egy jó ötlete, mondtam én, hogy tehetséges a csaj. Kitalált valami újat, mert agyalt a mi kis vállalkozásunkon, így mondta, hogy ha gondolom, illetve gondoljuk, akkor csinál még néhány képet Esztiről. Na neki sem kellett több. :) Kapva kapott az alkalmon.

Este Eszti nagymamájánál ültünk össze, és a mi „közös nagyink” teasütije és tanácsi mellett megtárgyaltuk, hogy miket kellene még elintézni, valamint hogy el kellene kezdeni a tárgyalást az éttermekkel. Liza már csinált egy listát, hogy kikkel kellene beszélnünk, és nem is kis melója volt benne, mire összehozta, de persze Esztinek is meg nekem is újabb és újabb helyek jutottak az eszünkbe. Valamikor hajnal 2kor dőltünk ki mindannyian. Kati néni persze betakargatott mindenkit és konstatálta, hogy bár előadjuk az üzletasszonyt mégiscsak az ő Esztikéje, Lizája és Mírája maradunk.

 Ha már Debrecen akkor persze buli az otthoni cimborákkal. Szombat este, frankó, szép idő, mini szoknya, jó hangulat, egy kis ital, jó zene és a törzshely. Kell ennél több? Elmentünk a haverokkal élménybeszámolót tartani, hogy kivel mi van, majd amikor kellőképpen későre járt az idő ahhoz, hogy lemenjünk Debrecen egyik legjobb klubjába és ne legyünk egyedül hát elindult a kis csapatunk. Hohoo, végre! Ha oda lemegyek a haverokkal mindig az az érzésem támad, hogy otthon vagyok. Hiába élek Pesten már évek óta, ennek azért mindig megvan a maga varázsa. Bemegyünk vagy nyolcan és még 20 embernek köszönünk és pacsizunk, hogy „hello, mi van hogy vagy”  Gondolom nem kell ecsetelni az érzést, ti is ismeritek. Határtalanul jó! 

Persze ment a zene meg a tánc, de ha hajnalig ropja az ember, mégiscsak megszomjazik. Elkeveredtem a pulthoz, kikértem a magam kis italát és lazán, szépen, finoman megtámasztottam a pultot és pihenésképpen néztem kicsi az embereket. Erre mint a Vörös-tenger megnyílik a tömeg és szinte egyenesen a pulthoz kanyarodik  az útja, kinek? Na kinek? Igen jött Zsolti, utána a haverja Gábor és Zoli. Csak lestem. Persze odajött mosolygott, beszéltünk pár szót, én meg örültem, hogy mögöttem a pult és nem esek el a lábremegéstől. Inni jöttek, aztán táncolni álltak be. Közeledett a hajnal ami a zárórát is jelenti odajött hozzám és megkérdezte, hogy akkor mikor találkozunk. Így visszagondolva, jó lenne tudni, milyen  fejet vághattam. Volt azon, mindenféle érzés egyszerre. Mivel nem csak a hétvégére mentem haza, hanem hétfőn még volt pár elintézendő ügyem és csak kedd reggel jöttem vissza, hát hétfő estét beszéltünk meg. Meglepő vagy sem, ezt rátok bízom, de a randiból nem lett semmi. Meguntam. Ennyit kínlódni egy pasin? Tovább lapozok...

 A tegnapi „tevékeny” napom után úgy döntöttem nekiülök a Menőmanó rajzolgatásának, mert a weboldalas sráccal csak két nap múlva tudok találkozni. Legalábbis remélem, hogy most már tényleg összejön vele a megbeszélés.

 Ahogy azt kigondoltam, haza is jöttem hétvégére. Nem semmi ez a város, mindig csodálkozom rajta, mennyivel másabb tud lenni itt az élet. Jövök haza békésen, fényes kora délután, mert kivételesen el tudtam indulni már délben Pestről, és ahogy megyek ki a kertbe a kutyáimhoz furi neszekre leszek figyelmes. Hm, gondoltam ez valami szokatlan dolog, de nem tőlünk jön, úgyhogy semmi baj. De gondoltam, ha már ilyen jó idő van kiviszem a kutyikat sétálni. Pechemre a kert végéből belátni a szomszéd teraszára, ahol a kedves szomszéd épp nagyon szeretett az ő hites nejét. Próbáltam nem sikoltva nevetni a dolgon, aztán pár perccel később rettentő mód zavarba jöttem, amikor a szomszéd felesége jött velem szembe az utcán... Hazafelé tartott. Nem kellett sok idő, hogy kitaláljam, hogy a szomszéd nem a feleségét szeretgette a teraszon. Jajj, de tudom utálni az ilyen szitukat. Mosolyogj rá, mintha minden oké lenne, de közben tudod, hogy épp megcsalják. Hála Istennek nem voltam otthon mikor ő hazaért, nem tudom lebukott-e a szomszéd vagy sem, de irtó cikis szitu volt.

 No vettünk néhány dögös ruhát a fotózáson felbuzdulva. Bár azt nem értem én minek vettem, mert nem én leszek az alany. De mint mondtam, indokot mindig lehet találni, úgyhogy én begyűjtöttem egy falatnyi bikavadítóan vörös nyári nacit, és egy felsőt. Esztinek  is sikerült mindent elintézni. Fodrász, smink, ruha, úgyhogy amikor tegnap délután felmentünk Orsi stúdiójába már minden készen állt. Nagy meglepetésemre nem csak én voltam a kísérő, eljött velünk Laci is Eszti pasija, merthogy ki tudja milyen fotók készülnek a barátnőjéről.... hát ezen komolyan kiakadtam. Nem bízik Esztiben vagy mi van? Még ha pasi lenne a fotós, de könyörgöm, csajról van szó, és Esztin sem fehérnemű lesz, hanem teljes ruha. Na mindegy is, nem az én dolgom, meg lehet, hogy én értettem félre, és Laci csupán csak unatkozott otthon és eljött szórakozni kicsit.

Bár szerintem egy ilyen fotózás egy pasinak kifejezetten unalmas. Inkább a weblapot csinálná már. Tényleg mindegy nem rágódok rajta. A fotók szerintem állati jók lettek. Esztim gyönyörű lett rajtuk. Ha ezen múlik a kajcsi sikere, akkor már érzem, hogy dagad a bankszámlám. Le a kalappal a csajok előtt. Lizától ez óriási ötlet volt, Esztitől meg bátorság, hogy bevállalta. Megkaptuk a nyers képeket Orsitól CD-n, de persze majd még dolgozgat vele. Gondoltam megkérdezem Lizust mit csinál este átinvitálnám egy jó pohár borra magamhoz és megmutogatnám a képeket, mert Esztivel úgy döntöttünk megnézünk nálam valami jó kis filmet. De mondta Liza, hogy semmit nem haladt menő manóval, úgyhogy dolgozik rajta inkább. Pedig már nagyon kíváncsi lettem volna rá, plusz haladni kell az oldallal, hogy minél hamarabb beinduljunk. Fogytán mindenki pénze. Mindenesetre én a hétvégén hazamegyek, már csak amiatt is, hogy a könyvelést lezsírozzuk Tündivel, meg jó lenne már egy kicsit lazítani otthon, lassan megint suli, és igazából hajtani kéne a Kajcsit is. Feltett szándékom, jövőhéttől elkezdeni néhány hellyel a tárgyalást. Már van pár ötletünk mik azokat a helyek, amiket minden képen szeretnénk megnyerni az oldalhoz.

Úgy határoztunk, hogy Lizus neki esik Menő Manónak. Na nem, nem Misit, a pasiját neveztük el így, hanem már beszéltünk róla korábban is, hogy kéne egy ilyen kis karakter nekünk, és mivel Liza tanult grafikát, úgy döntött, hogy megtervezi. Én nem is értem, hogy hogyan kell ezeket csinálni, én csak a látványba, meg az oldal felépítésébe szeretnék, majd ötleteket adni a pszichológiai tanulmányaimra támaszkodva. Bár látom Lizán, hogy nagyon izgatja már a dolog, hogy neki álljon megteremteni a mi kis Manónkat, azt hiszem nekem, meg Esztinek picit izgibb feladat jutott ki. Felhívtam ugyanis Orsi barátnőmet, aki fotós, hogy ha van egy kis ideje, készíthetne Esztiről pár képet, olyan igazán kis gusztikat kajával, meg minden. Persze örömmel vállalta, mert rég nem láttuk egymást, meg amúgy egy csupa szív csajszi és ami azt illeti baromi tehetséges is. Nem mondhatnám, hogy sablonos képeket csinál. Közben felcsörögtem a cimborám nővérét is, hogy vállalná-e nekünk a könyvelést, és bár mindig rengetek melója van, azt mondta megbeszélhetjük a dolgot. Ő is kicsit kétlaki, hol itt, hol Debrecenben van, úgyhogy azt beszéltük hétvégén hazamegyünk mindketten és megbeszéljük a részleteket. Orsival holnap találkozunk, úgyhogy ma megyünk kicsit vásárolgatni Esztivel. Persze annyi göncünk van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni, de egy ilyen fotózás történet remek kifogás némi pénzköltésre ruházkodás céljából. :) Hát  kérem, a női agy bármit képes megmagyarázni, ha arról van szó, hogy vásárolni kell. Főleg ha ilyesmiről van szó, akkor még a fodrászra meg az összes többi kényeztetésre is van indok. Na, most meg csörgött a telefonom beleszól egy srác, hogy valami Ádám és, hogy egyetemen láttuk már egymást és hát bocs már, hogy kinyomozta a számom, de nem találkoznánk mondjuk holnap? Komolyan köpni, nyelni sem tudok. Mit gondolt, hogy igent mondok? Azt sem tudom ki ő.... remek kis próbálkozás volt. 

Hazabandukoltam és úgy döntöttem, legjobb lesz, ha ki se mozdulok estig otthonról, inkább felkészítem magam az esti randira, mert igencsak szét voltam esve. És akkor jött a hab a tortán! A pasim felhívott, hogy aznap estére a haverok meccsnézős kocsmázást tartanak, és ha nem bánom, akkor most az egyszer lemondaná az esti randit, és velük tartana. Azt hittem mérgemben a falhoz vágom a telefont. Már 3 napja nem láttuk egymást, neki meg van pofája a haverokkal iszogatni a mi találkánk helyett. Jól összevesztem vele, nagyon rosszul esett, hogy ennyire nem jelent neki semmit a megbeszélt találkozónk. 

 A csajokkal egy mexikói étteremben találkoztunk, úgyhogy ez kicsit megvigasztalt a főbérlős incidens után, mert imádom az életeiket. Nagyon megszerettem, amikor kint voltam az államokban, mert ott elég sok mexikói van és eredeti cuccokból csinálják eredeti receptek alapján finomságaikat. Itthon még nem nagyon találtam hozzá foghatót, de mivel Lizus is él hal érte, kiszúrta ezt a helyet, és igazán meg voltam elégedve a kajával.

Persze az első gondolatom az volt kaja közben, hogy na igen, velük szerződést kéne kötni. De aztán kizökkentett a gondolataimból, Liza ötlete, miszerint kellene egy csini csajszi a weblapra promóciónak. Alapvetően nem rossz az ötlet, de lassan mindenki le fog égni, és erre nem nagyon van már keret. Majd ha megy a szekér, bőven ráér ilyesmiken  gondolkozni. Arról persze nem is beszélve, hogy egy sármos fickó látványától én személy szerint hamarabb megéheznék. :)  

Mivel leszavaztuk az ötletet, faltunk tovább. Eszti ideadta a bélyegzőt, aminek szintén úgy örültem, mintha karácsony lenne én meg még csak 5 éves lennék. Elmeséltem a csajoknak a domain-es napomat. Fogták a fejüket, de azért persze kaptam a dicséretet is, hogy ügyesen levadásztam az a pontot, ahol Károlyt meg lehetett fogni, és feltalálta magam, hogy odaérjek. Azt mindketten sajnálták, hogy a stoppos srácról egy betűt sem tudok. Sajnos még a rendszámát sem. :) Aztán meséltem nekik az álmot.... ahogy vártam dőltek a röhögéstől. Ők is mesélték, hogy kivel mi újság amúgy. A szokásos csacsogás ment, amikor Eszti kibökte, hogy tulajdonképpen ő nagyon szívesen lenne a kajcsi arca. Woooow!!!!! Na ezt sem tudtam, hogy modell babérokról álmodozik. Még mindig tud újat mondani. Igazából nem is tudom, hogy miért nem jutott idáig eszünkbe. Minek kéne nekünk külön modell, ha közülünk is lehet valaki. Eszti pedig lássuk be totál alkalmas rá.

 Találkoztam a csajokkal, hogy megbeszéljem velük az új ötletet, hogy keressünk egy arcot az oldalnak. Igazából nagyon féltem attól, hogy leszavazzák… 

 Egész este azon gondolkoztam, hogy mi is legyen az a plusz dolog, amivel feldobhatnánk az oldal arculatát. Sajnos semmi használható ötletem nem volt. Aztán szerencsére jött egy sugallat. 

Az történt ugyanis, hogy szokásomhoz híven az ágyban fekve kezdtem el nézni egy filmet, amit nemrég kaptam kölcsön dvd-n. Természetesen valamikor az első tizenöt perc után elaludtam rajta. Mindig ez történik, akármilyen izgalmas is legyen a film, egyszerűen képtelen vagyok rajtuk ébren maradni, ha közben már vízszintesben vagyok. Most viszont egy óra múlva felriadtam, és észrevettem, hogy filmet bekapcsolva hagytam. Elkezdtem keresni a távirányítót, de épp indult egy izgalmas jelenet, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a film végét azért megvárom, már úgyis csak pár perc volt hátra. És milyen jól is tettem! A főszereplő hölgy éppen hatalmas veszekedésbe kezdett vőlegényével, aki az eljegyzés felbontásával fenyegette meg menyasszonyát. Egy durva verekedés kezdődött a szóváltásból, ami azért pattant ki, mert a hölgy modellt állt egy magazin fotósának, és a képek igencsak pikánsra sikeredtek. Akkor döbbentem rá, hogy az oldalunkat azzal fogjuk feldobni, hogy egy dekoratív hölgy személyében választunk egy állandó arcot a Kajcsinak.