Úgy határoztunk, hogy Lizus neki esik Menő Manónak. Na nem, nem Misit, a pasiját neveztük el így, hanem már beszéltünk róla korábban is, hogy kéne egy ilyen kis karakter nekünk, és mivel Liza tanult grafikát, úgy döntött, hogy megtervezi. Én nem is értem, hogy hogyan kell ezeket csinálni, én csak a látványba, meg az oldal felépítésébe szeretnék, majd ötleteket adni a pszichológiai tanulmányaimra támaszkodva. Bár látom Lizán, hogy nagyon izgatja már a dolog, hogy neki álljon megteremteni a mi kis Manónkat, azt hiszem nekem, meg Esztinek picit izgibb feladat jutott ki. Felhívtam ugyanis Orsi barátnőmet, aki fotós, hogy ha van egy kis ideje, készíthetne Esztiről pár képet, olyan igazán kis gusztikat kajával, meg minden. Persze örömmel vállalta, mert rég nem láttuk egymást, meg amúgy egy csupa szív csajszi és ami azt illeti baromi tehetséges is. Nem mondhatnám, hogy sablonos képeket csinál. Közben felcsörögtem a cimborám nővérét is, hogy vállalná-e nekünk a könyvelést, és bár mindig rengetek melója van, azt mondta megbeszélhetjük a dolgot. Ő is kicsit kétlaki, hol itt, hol Debrecenben van, úgyhogy azt beszéltük hétvégén hazamegyünk mindketten és megbeszéljük a részleteket. Orsival holnap találkozunk, úgyhogy ma megyünk kicsit vásárolgatni Esztivel. Persze annyi göncünk van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni, de egy ilyen fotózás történet remek kifogás némi pénzköltésre ruházkodás céljából. :) Hát  kérem, a női agy bármit képes megmagyarázni, ha arról van szó, hogy vásárolni kell. Főleg ha ilyesmiről van szó, akkor még a fodrászra meg az összes többi kényeztetésre is van indok. Na, most meg csörgött a telefonom beleszól egy srác, hogy valami Ádám és, hogy egyetemen láttuk már egymást és hát bocs már, hogy kinyomozta a számom, de nem találkoznánk mondjuk holnap? Komolyan köpni, nyelni sem tudok. Mit gondolt, hogy igent mondok? Azt sem tudom ki ő.... remek kis próbálkozás volt.