A végighajtott hét után, egyhangúan úgy éreztük, kijár nekünk a lazítás. Így a 3 grácia, Mira, Eszter és én nyakunkba vettük a várost,mindenki kicsípte magát, és hova máshova mehettünk volna, mint Mira kedvenc olasz éttermébe, ahol csodák csodájára összefutottunk Paoloval is, aki már egy ideje dobogtatta drága üzlettársam szívét. Miután jól bevacsoráztunk, elindultunk valami kulturáltabb nem túl dübörgős, iszogatós helyet keresni, hát ilyen hely nincs! Vagy kocsma, vagy ordít a zene, de nekünk most valahogy nem beszélgetni volt kedvünk, hanem inkább inni, táncolni, pörgöni, úgyhogy szemet hunytunk a budapesti szórakozóhelyek felett, és megadtuk magunkat...

Mondanom sem kell, az est további részében Paolo is velünk tartott és annak ellenére, hogy megbeszéltük, ez egy csajos este lesz, valahogy nem volt kedvem emiatt megsértődni Mirára, mert olyan önfeledt vigyor ült ki az arcára, mintha ruhafogas akadt volna a szájába, amit egészen hajnali négyig, az elválás pillanatáig „ki sem vett” a szájából. Jó volt látni, és nem mellesleg Paolo irtó jó fej, olyan igazi olaszos pasi, aki magával ragadó és emellett még vicces is.