Eljött az én időm. A csajok egyöntetűen megszavazták, hogy én leszek a tárgyalófél a csapatban, ha már a domaint is megszereztem. Persze azért ez nem pont így van, mert Eszti is elkezdi járni a célpontokat és Liza is ha már tényleg befejezni a manónkat. Én felbátorodva a múltkori sikeremtől a kedvenc mexicói éttermemet vettem célba. Mire lemagyaráztam mit akarok.... én nagyon éreztem, hogy először adom elő magam és a céget, remélem, hogy a tulaj nem annyira, akadékoskodott egy sort, aztán kíváncsi lett, aztán felcsillant a szeme. Igaz, hogy egy órán keresztül dumáltunk, de végül pacsi lett belőle. Komolyan rendesen lefőttem mire vége lett a „megbeszélésnek” Már kedvem sem volt ott enni, pedig ott mindig telezabálom magam. Gondolom majd belejövök. Összeszedtem magam és irány egy másik étterem. Itt sajnos az illetékes nem volt benn, úgyhogy vissza kell majd mennem még tárgyalni is, de már egész ügyesen vázoltam, hogy mégis mit szeretnék. Eszti közben felhívott, hogy neki is sikerült nyélbe ütnie egy megállapodást, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy veszünk egy nagy tábla csokit és felvidítjuk Lizát, hátha kész lett a manóval. Utóbbiban nem is csalódtunk, de legnagyobb meglepetésünkre egy magára kapott L-es pólóban és kusza hajjal nyitott ajtót, meglepett arccal és kaján vigyorral a fején. Annyira vicces volt a jelenet, hogy azt még kommentálni sem tudunk. Esztivel egymásra néztünk aztán Lizára, elkezdünk mind a hárman nevetni, aztán Esztivel sarkon fordultunk és eljöttünk. Csajosom este hívott fel minket, hogy ugyan nézzük már el neki, hogy nem hívott be minket, de éppen nagy kibékülésben voltak Misivel.... :) Mondta, hogy elkészült végre a manó, és megnézhetjük ha gondoljuk. De nekem az igazat megvallva egészen más terveim voltak aznap estére...