… komolyan nem akartam elhinni, hogy ez a nap így alakult. Mintha valami fura komédiában lettem volna. Maga a történet, ahogy a találkozóra eljutottam, a tárgyalás, a debreceni vonal, meg Zsolti..... Mégis mennyi annak a valószínűsége, hogy egy nap kétszer összefutunk Pesten? (úgy, hogy ő nem is itt lakik) mondanom sem kell, hogy a cipős boltból mire kiértem nyomát sem láttam. Ezért megfogadtam, hogy az első kajcsi által kapott kis pénzemből a cipőt megkapom magamtól ajándékba. :) Este mire hazaértem hulla fáradtan zuhantam az ágyba. Iszonyatosan sok minden kavargott a fejemben. És gyorsan elnyomott az álom. Persze amikor ilyen rohanós intenzív napjaim vannak képes vagyok annyi hülyeséget összeálmodni, hogy az katasztrofális. Álmomban valami hajón voltunk, ami egy plázához hasonlított, de nyitott volt a teteje. Jöttek valami helikopterek és bombáztak minket, és nekem majdhogynem leszakadt a fél arcom. Erre Eszti közölte velem, hogy ő nekem adja a fél arcát, mert amúgy is most akart újat csináltatni. Szerintetek?  :) Amilyen nyomasztó is volt komoly röhögőgörcsöt kaptam, amikor reggel eszembe jutott mit álmodtam. Alig vártam már, hogy találkozzunk a lányokkal és elregéljem nekik, mert sejtettem, hogy ők is a térdüket csapkodják majd. A nap gyorsan elszaladt, próbáltam otthon utolérni magam a házimunkában. Épp a legszakadtabb cuccomban pakolásztam és takarítottam, amikor csengetett a főbérlő, hogy közölje velem, hogy sajnos de emelnie kell a lakbért, mert neki is meg kell valamiből élnie. Gondoltam „ egyem a kis szádat, van még 3 lakásod, meg egy menő vállalkozásod... biztos az én plusz pár ezer Ft-om számít a legjobban” Hát nem dobódtam fel nagyon tőle, mert a pénzecském fogy, de nem volt időm agyalni ezen, mert lassan indulnom kellett a csajokhoz.