Hazajöttem Debrecenbe a nagy kaland előtt, mert ha jól sejtem megállni nem lesz időnk a lányokkal a következő hónapokban. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok hazajönni, de most van időm, és nem tudom mikor lesz legközelebb. Örülnék, ha Zsoltival össze tudnánk futni, amíg itthon vagyok, de az igazat megvallva azóta nem hallottam felőle, hogy múltkor elcsúszott a randink. Talán nem is baj, mert tényleg elég necces lenne megoldani, hogy ő itt, én Pesten és idő meg alig. Bár megérdemelném már ha ilyen téren is sínen lennének a dolgaim, de most minden erőmmel a cégre akarok koncentrálni. Természetesen ennek is megvan a hátulütője. Az ismerősöm, akit külföldön ismertem meg, úgy ment vissza, hogy nem is tudunk találkozni sem.
Debrecen megint nem okozott csalódást, minden nagyon szuper itthon, minden csendes és nyugodt Pesthez képest. Kicsit legalább feltöltődöm. Miközben azon gondolkoztam, hogy holnap hova menjünk pizzázni, az is az eszembe ötlött távlati tervnek, hogy nem csak fővárosi éttermekkel lehetne felvenni a kapcsolatot üzleti szempontból, hanem jó lenne majd kiterjeszteni a más helyeken is. Debrecenben kapásból könnyű dolgunk lenne, legalábbis azt hiszem. Persze ez távlati cél, majd meglátjuk még mi, hogy működik, de mindenképp bedobom a lányoknak az ötletet.
Alig leszek itthon pár napot, mégis pörgök mint a tornádó. A családdal terveztünk egy kis kerti főzőcskézést estére, holnap Robi, holnapután a másik baráti társaság, és Kati néninek is megígértem, hogy viszek neki akácmézet. Van mit csinálnom. Ezek az utolsó gondatlan szabad napok, de el sem tudom mondani mennyire várom már, hogy fejest ugorjunk a cég körüli tennivalókba.
