Tegnap amikor bementem az étterembe Esztim már azzal fogadott, hogy Niki ma extra gyagya. Na mondom jó napunk lesz. Nem is telt bele kis idő, jött is a főnökasszony, hogy „jó, hogy látlak Míra beszélnünk kéne, gyere hátra” Esztit láttam, hogy lefehéredik... na mondom jó. Hátramentem, mire közölte Niki, hogy bár tudja, hogy Tamás mennyire meg van velem elégedve ő mégis tenne néhány észrevételt. Szerinte az elmúlt másfél hónapban ugyanis már sem csináltam csak kerültem a melót. Rendben van, hogy Tamás bekajálja, hogy én vizsgázom és azért kértem szabadságot, őt vagyis Nikit ne nézzem madárnak.... a ciki persze, hogy a haja, ami megint mintha megtépték volna pont úgy állt, hogy a „ne nézz már madárnak” beszólás után szinte elröhögtem magam.... :) Mindezt persze mosolyogva adta elő, olyan mint egy kígyó. Gondolom azt hiszi, hogy baromi megerőltető visszamosolyogni rá, pedig az én arcomon ez ilyenkor teljesen őszinte. Egyszerűen mosolyogni valóan szánalmas. Na mindegy is. Gondoltam mondjad csak mondjad. Hozzá tette, hogy annak is örülne, ha a magabiztosságomból visszavennék. Mondom mi van???? Nagyjából végig sem hallgattam. Minek? Kisebbrendűségi komplexusos idióta.

Aztán kis idő után látom Esztit is behívja. Sétálok az asztalok között de odáig hallom, hogy már megint a megrendeléssel izélgeti. Mivel nem voltak sokan hátra mentem, mi a gond. Csak annyi csapta meg a fülem, ahogy Niki mondja: „ jegyezd meg én vagyok, az ész és a tapasztalat egyben”. Nem bírtam ki. Elröhögtem magam de kegyetlenül ám. Még most is nevetek rajta komolyan mondom. Ki vegyen vissza az arcából??? Több sem kellett viszolygó arccal nézte, ahogy görnyedezem a nevetéstől. Egyedül Esztert sajnáltam, mert láttam, hogy ő is nagyon erőlködik, hogy ne nevesse ki Nikit. Erre kimérten megszólal a főnöknő.... „Míra gyere az irodába” bementem utána már nyitotta a kis száját, hogy mit képzelek, de gondoltam Budapest zajártalma így is túl nagy. Ezért csak annyit mondtam.: „Tudod mit? Kíméld a hangod, szedem a cuccaim és old meg innentől a beosztást ahogy tudod.” Így visszagondolva sajnálom, hogy nem ő rúgott ki, mert a végkielégítés jól jött volna, de a gerincem többet ér. Szegény Eszterkém egyedül maradt de már nem sokáig húzza ő sem ott az igát. Mindenesetre rég tettem valami ehhez hasonlóan felszabadítót.