Rettentő, hogy beindult mostanában az élet. Csak kapkodom a fejem. Mióta Liza elment Németországba kicsit minden pörögni kezdett. Az étteremben ugyebár, sokkal több volt a meló, a vizsgák a nyakamon..stb. De a Liza búcsúbulijával elindult valami más is. Egyrészt ugyebár ha nincs a buli nem kell pizza, nem szaladgálok érte éjjel és nem botlok Zsoltiba. Másrészt ha nincs a pizzával gond, és nem a kaja lett volna a legnagyobb para a bulin valószínűleg nem pattan ki a fejünkből az ötlet, hogy alapítsunk egy céget, ami azzal foglalkozik, hogy kaját közvetít ki. Az az idő, amíg Lizánk távol volt jót tett neki, is, mert kicsit kimozdult a szürkeségből, és nekem meg Eszternek is kellett ez utolsó löketnek, hogy haladjunk a hőn áhított cél felé. Szóval most, hogy mindenki itthon sikerült összehozni egy találkát és arra jutottunk a lányokkal, hogy tényleg belevágunk. Nagyon izgatott vagyok.

Nem volt egyszerű, már az sem hogy nevet válasszunk a cégnek, és bár megegyeztünk egyben félek, kicsit, hogy nehogy a barátságunk rovására menjen ez az egész. Nagyon szeretem a csajokat, már el sem tudom képzelni mi lenne velem nélkülük. Pont ezért reménykedem és dolgozom majd minden erőmmel azon, hogy ne legyen gubanc a későbbiekben sem a közös cég miatt. Szerencsére a vizsgáknak is lassan vége, úgyhogy érdemileg is ki tudom venni a részem a szervezkedésből. Aztán amikor a rágódós... vajon mi lesz a triumvirátusunkkal részen túl vagyok, mindig a másik szélsőséges hangulat kerít hatalmába: saját cééééég, saját céééég, saját cééééég :) nem lehet az arcomról letörölni a vigyort. El sem hiszem, de tényleg megcsináljuk.