A felmondásom után ugyan akartam beszélni Tamással, de inkább ha már vége volt a vizsgáknak és volt egy kis szabad időm lementem Debrecenbe. Olyan jó volt. Végre pihentem egy kicsit, bár otthon is csak szaladgáltam. Találkoztam pár régi ismerőssel, haverokkal, barátokkal. Nagyon imádom őket, de alig van rájuk időm. Most szerencsére mindenkinek alakult kicsit otthon is az élete. Az egyik cimborám a rendőrségnél helyezkedett el. Cukkoltuk is keményen, de igazából marha jó munkája van. A nyomozó kutyák körül ténykedik. A másik srác pedig a cégbíróságnál dolgozik. Az is érdekes meló lehet. De amikor előadtam, hogy én mibe vágom most a fejszém Lizával és Esztivel leesett az álluk. :) Próbáltak lehurrogni, hogy így meg úgy nincs ebben pénz meg minden. Aztán mikor vázoltam, hogy is képzeljük el a dolgokat csak lestek. Sőt.... felajánlották a segítségüket és a támogatásukat, abból meg, mint tudjuk sosem árt.

Már három napja volt ekkor, hogy felmondtam és megcsörrent a telefonom. Tamás volt. Hüledezve kérdezte, hogy tényleg felmondtam? Mondom persze igen, miért? Kisült, hogy Niki nem merte megmondani neki, és végül Eszti bökte ki, hogy nem beteg vagyok, ahogy Niki mondja. Jó nagy bukta lett volna, mert Tamás akart nekem küldetni kaját, hogyha már beteg vagyok ennyit segítsen. (mondom én főnökök gyöngye volt) Niki jól ki is tervelte, elküldeti a kaját kisül nem is vagyok otthon, és rám lehet fogni, hogy kamuztam. Hát benézte. Eszti ugyanis felvilágosította a főnököt, és valahogy Tamás nem a Niki verzióját hitte el. Elnézést kért és mondta, hogy menjek vissza. Azon is nagyon gondolkozik, hogy Nikit lecseréli, csak nem talál a pozíciójára embert. Sajnáltam ugyan de nemet mondtam. Semmi más nem érdekel, csak a suli befejezése és a saját cég.