Késésben voltam, úgyhogy megnyújtottam a lépteim, hogy kiérjek a kis utcából valami nagyobba, ahol más buszok is járnak. Közben taxit is próbáltam hívni, de rájöttem, hogy arra már se pénzem se időm. Sosem tettem még ilyet, de most az egyszer kénytelen voltam. Kinyújtottam a kezem és felmutattam a hüvelykujjam. Így visszagondolva nem is tudom, hogy mit gondoltam. Beértem egy buszmagállóba és vártam a buszokat, de addig is stoppoltam. Persze ment a dudálás meg minden. Nem csalódtam, ezt vártam. Aztán amikor már kezdtem a sorsomba beletörődni fékcsikorgásra lettem figyelmes. Megállt egy srác és megkérdezte segíthet-e. Tátva maradt a szám. Mondta, hogy nem szokott jól szituált lányokat stoppolni látni, és sejtette, hogy bajban vagyok. Hihetetlen de elvitt a találkám helyére és nemhogy pontos lettem volna, de pár perccel előbb is érkeztem. Hálám üldözze az ismeretlen lovagot!

Leültem a kávézó teraszára és vártam az emberem. Pár perces késéssel meg is érkezett. Kedves volt, szimpatikus és nyitott a megoldásokra. Kérdezte, hogy miért is kell ez nekem, és mit akarok vele, hogyan mi végett. Elbeszélgettünk, aztán elárulta, hogy tulajdonképpen ő azért nem használja a nevet, mert külföldön dolgozik, nagyon sokat keres, és se ideje, se energiája kihasználni a domaint, amit még régebben ő is hasonló tervek miatt vett meg. Meg aztán még a volt barátnője hatására választotta a nem kicsit csajos „kajcsi” nevet, és ezért sem ragaszkodik hozzá. Eladni is eladná talán, de az nekünk a jelenlegi anyagi helyzetünk miatt szóba sem jöhet. Neki meg a bérbeadás is tökéletes. A nem kicsit húzós árhoz viszont ragaszkodott, akármilyen diplomatikusan és meggyőzően tudok tárgyalni. Aztán mesélt még kicsit, faggattam a külföldi létről, szóba jött, hogy Londonban ismerte meg a menyasszonyát, aki amúgy debreceni.... hátradőltem a székemben és elégedetten mosolyogtam. Tudtam, hogy az ár lejjebb fog menni és a domaint megnyertük.